Itt talál információt Iskolánk dolgozói és tanulóinak fertőzöttségi állapotáról, amennyiben van ilyen:

Dolgozó: 0 Fő

Tanuló: 0 Fő

"A világon semmiféle tehetség el nem vész."

Petőfi Sándor

Miskolci Petőfi Sándor
Általános Iskola

3526, Miskolc, Katowice utca 17. +36307544169 altisk@petofi10-mc.edu.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iskolánkban minden hónapban, minden osztályban megválasztjuk a hónap tanulóját,
akik magatartásukkal példát mutatnak társaiknak.

Reméljük idővel minden tanulónk megnyeri ezt a címet.

 

Iskolánk hagyományaihoz hűen a 2022/2023-as tanévben is megtartottuk Petőfi hét elnevezésű rendezvénysorozatunkat.
A hét történéseiről a Bővebben gombra kattintva olvashat.

Az előzetes versenykiírás alapján az alábbi pályaművek érkeztek a Petőfi rajz-kiállításra, melyeket a hétfői napon értékeltünk:


2023. március 13-án (kedden) rendeztük meg a városi "Észpörgető" matematika versenyt. 12 iskolából érkeztek a versenyző tanulók, 2. , 3. és 4. évfolyamos diákok.  A verseny időtartama 60 perc volt, amelyen évfolyamonként 15 gondolkodtató feladatot kellett megoldaniuk a gyereknek.
A sikeres feladatmegoldás után lezajló eredményhirdetésen intézményünk vezetője átadta a győzteseknek az oklevelet és ajándékkönyveket.

Valamint ezen a napon került megrendezésre a 1848-as forradalom és szabadságharc emlékműsora is.


Az a bizonyos 1823. év…

2023. március 16-án (csütörtökön) iskolai vetélkedő keretében emlékeztünk meg Petőfi Sándor születésének, az első miskolci kőszínház megnyitásának, valamint a Himnusz megírásának 200. évfordulójáról.

4-8. osztályos diákokból álló csapatok mérték össze tudásukat fegyelmezett és sportszerű versengésben.

A zsűri tagjai: Simon Éva intézményvezető, Fotiu Alekoszné, Kovácsné Gávay Katalin, Matiszné Kucsma Tünde, Naftz Istvánné, Püspöki Péter

Eredmények:

I. - 1. csapat: Brünner Zoé, Kovács Bálint, Hanyu Balázs, Belme Lili, Dobák Alexandra

II. - 2. csapat: Fábián Bianka, Koós Kitti, Terbe Áron, Majlát Hunor, Dudás Lara

III. - 3. csapat: Rocskár Hanna, Vass Noémi, Lakatos Renátó, Gutai Mara, Lakatos Pál

IV. - 5. csapat: Kállai Natália, Veres Krisztofer, Fényes Boglárka, Nagy Gellért, Puskás Kiara

V. - 4. csapat: Schneider Annabella, Szeifert Dzsesszika, Kis Attila, Szikszai Alexandra, Váradi Róbert

KÉPEK a csapatversenyről


A hagyományainkhoz híven 2023. március 17-én pénteken rendeztük meg a Petőfi Kupa elnevezésű labdarúgó kupát 4 csapat részvételével. A gyerekek lelkesen vettek részt a meccseken, jó néhány gól született. Vidám hangulatban. A torna győztese a Kaffka Margit Általános Iskola csapata lett, így 1 évig őrizhetik a Petőfi vándorkupát. Második helyezett a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola A csapata, Harmadik helyezést ért el a Rónai Ferenc Tagiskola csapata. A sportolók oklevél, érem díjazásban részesültek, valamint vendégül láttuk őket. Gratulálunk minden résztvevőnek.

KÉPEK a labdarúgó versenyről