Iskolánk 2022. október 4-én kedden ünnepelte a zene világnapját.
Ezt az alkalmat - a tavalyihoz hasonlóan - kis házi hangversennyel színesítettük.
A köszöntő után az aulában összegyűlt osztályokat először Nagy Zsejke, iskolánk 3. c osztályos tanulója kápráztatta el, aki magyar gyermekdalokból állította össze kis műsorát.
Ezután Márkus Zalán egy eddig még itt élőben nem látható hangszerrel állt a közönség elé, és klarinéton Georg Friedrich Händel egyik gyönyörű szerzeményét játszotta el mindnyájunk örömére.
A következő Miskolczi Magor gitárprodukciója volt, amiben két darabot is hallhattunk. Először Arpeggio, majd egy hagyományos spanyol gitárdallam szólalt meg.
Iskolánk Kökörcsin nevű együttese előadásában Valentin Haussmann: Tánc című műve csengettyűkön csendült fel.
Befejezésül Miskolczi Zétény Michael Praetorius táncát, egy Bransle-t adott elő harsonán.
A zene mellett új ismereteket szereztünk a hangszerekkel kapcsolatban, mert minden szereplő kis tájékoztatást is adott a gyerekek számára.